Ébredni

Ébredni, élni , meghalni egy perc alatt.
Semmi sem történt, s már fekszel a föld alatt
A poklot látom a szemeidben
Mérgező vér folyik ereidben.
Meghalnék érted, annyira szeretlek,
Mégis határtalanul gyűlöllek.

Ébredni, élni, és meghalni rögtön
Elátkozott mindenki e földön.
Gyilkos vagy, pedig már rég meghaltál.
Elvesztél, mikor szíveddel gyilkoltál.
Meghaltam érted, de úgyis megöllek,
És élvezni fogom, mert szívemből gyűlöllek!

Sárospatak, 2002. november 14.

Sohase

Hideg a kéz, mikor arcomhoz érsz
Hideg a tűz, mi a szemembe néz
Felemészt mindent a jégvörös láng
Végső ölelésben talál az éj ránk
Életért dobban, úgy ver a szívem még
De tudom, a halál jön, várva várt vendég.
Egyszerre felnevetsz, hangod betölt mindent,
S egyre hangosodik, csontomig hatol bent.
Nem mardos félelem, csak e kacaj, ez bánt.
Csendben állok, s várom, lelked magával ránt.
Hisz te vagy a halál, játszol csupán velem,
Mégis én akartam, most te fogd a kezem.
Én akartam, vágytam fehér derengésed,
Pedig tudtam, nem lesz enyém a szerelmed.
Most mégis úgy érzem, egy percre szerettél,
Mikor az életből a semmibe vittél.
Nevetek már én is, hiszen ezt kerestem:
Semmivé tégy végre, megölhesd a testem.
Elpusztítsd örökre, ne maradjon nyoma,
Ne emlékezhessen senki énrám soha.

Csak...

Csak egy csepp könny,
S eltűnt a közöny.
Csak egy csepp vér,
Mi a bőrödhöz ér.
Az éj leszáll,
Az idő megáll,
Mert már halott vagy…

Csak kósza árny,
Két kicsi szárny,
Csak kósza hang,
Egy zúgó harang.
A köd leszáll,
A szél megáll,
Mert már halott vagy...

Tiszaújváros, 2002. ősze

Menekülő

Neked soha nem lesz holnap
Nem köszön rád boldog új nap
Végez veled gyűlöleted,
Mi fájdalmadból született.
Menekülő! Angyal arccal,
Belül ördögi haraggal
Téped ki a saját szíved,
De már fájdalmad sem érzed.
Múltnak üldözöttje, mának áldozata
Bujdokolnál tovább, de nincsen már hova

Talán örülnöd kellene
Halálnak lettél szerelme
Csak számodra látható,
Minden hiábavaló.
Élsz, hogy tested elhervadjon,
Futsz, csak azért, hogy elkapjon
Látod bár a többieket,
Elátkozott lelküeket
Múltnak üldözöttje, mának áldozata
Hiába minden, nem találsz rájuk soha

Ily életre ítéltettél
Magányodban megőrültél
Nincsen már semmi lelkedben
Érzéketlen életedben
Örökké csak vártad azt,
Kivel mindent megoszthatsz.
Nem bízol már, nem remélsz,
Csak mert muszáj, azért élsz.
Múltnak üldözöttje, mának áldozata
Szívednek mostmár nincsen több szava

Tiszaújváros, 2000. december 31.