Teliholdnak éjén

Kis halandó lélek
Sötét erdő mélyén
Elveszve kóborol
Teliholdnak éjén.
Kiutat keresgél,
Könnyei potyognak,
Lépései alatt
Holt gallyak ropognak.
Fák hatalmas törzse
Elébe áll újra,
Hiába kutatja,
Nem talál az útra.
Levél csörren hátrébb,
A hang felé fordul,
Egy hintót pillant meg
A sötétségen túl.
Reménykedő szívvel
A nyomába ered,
Hisz ahová ő megy,
Az otthon is lehet.
Fel sem tűnik neki:
Oly fehér a hintó,
Lángoló sörénnyel
Száll előtte négy ló.
Gondolatként szárnyal
Fákon, sziklákon át,
Lágy szellő, csillámpor
Jelzi csak a nyomát.
Nem megy túl messzire,
Csakhamar meg is áll,
Ezüst kastély előtt
Két utasa kiszáll.
Különös derengés
Veszi körül őket,
S köröttük a többit,
Férfiakat, nőket.
Túlvilági dallam
Hangzik odabentről
Orgona s hegedű
Énekel az éjről.
A lány előbújik
Árnyak rejtekéből,
Kíváncsiság válik
Szíve félelméből.
Remegő lábakkal
Közelít a házhoz,
Egyre sír a zene,
Nem fogható máshoz.
Beles hát a gyermek
Kristály ablakon át
S nem tudja elhinni,
Amit két szeme lát.
Holtak bálja van bent
Kísértetek tánccal
Nevetve pörögnek
Ezüstfehér arccal.
Pókháló ruhában
Föld fölött lebegve
Keringnek, a lányra
Pillantást sem vetve.
S megbűvölten nézi
Miként járják táncuk
Hideg gyertyalángnál,
Se testük, se arcuk.
Tünemények csupán,
Gyémánt szemű árnyak
Kik egy álmot adtak
Az elveszet lánynak.
Nézte a lelkeket
Nem is tudni, meddig,
Sohase hallott még
Ilyen zenét eddig.
Elfeledett mindent.
Az otthont, az erdőt.
Túlvilági szépség
Adott neki erőt.
Zene, fények és tánc
Bűvkörébe került.
Lefeküdt a fűbe,
Mély álomba merült,
Nagyon mélyen aludt
Nem fázott már, nem félt.
Nem emlékezett rá,
Mennyi rosszat megélt.
Pirkadt, a csillagok
Kihúnytak az égen,
Haza készülődtek
A szellemek éppen.
Egyikük megtorpant,
Hátrafordult lassan,
Az alvóhoz lépett
Tétován, hangtalan.
Hófehér haját
Vállára engedte,
Derengő kezével
A lányt megérintette.
Fölkelt a nap végre,
Arany fénnyel ragyog
Fölébred a gyermek,
Nyújtózik egy nagyot.
Beletúr hajába,
Talpraugrik hamar.
A szél az üres réten
Virágszirmot kavar.
Csodálkozva néz szét,
Arcát fénybe tartja,
Az eget kémleli
Gyémánt pillantása.
Úgy jár, mintha mindent
Legelőször látna
Meleg testébe zárt
Jéghideg szempárja.
Nevetni kezd végül,
Rohan az avarban,
Túlvilági mélység
Csendül a hangjában.
Hová tűnt a gyermek,
Ki elveszett egy éjen
S ki nem akart többet,
Csak még kicsit éljen?
Miért is nézett be
Túlvilág ablakán?
Örökre eltévedt,
Ott is marad talán...

Tiszaújváros, 2000. augusztus 13.

Mire vársz?

Mire vársz, amikor a remény csillaga
Szemedben ragyog, és táncol az éjszaka?
Hova állsz, hogyha az eső tiszta könnyeitől
A félelem ernyője takar el szüntelenül?
Miben hiszel, ha az értelem vára
Összeomlott mára?
Kinek hiszel, ha a szememben magadat látod,
De te magadat áltatod?
Velem küzdessz, s nem látod azt,
Engem soha le nem győzhetsz, csak ha legyőzted önmagad.
Megfigyelsz csak, és nem érted,
A lényeget nem láthatod. Azt érzed.
Nem rakja eléd a sors,
Mint könyvbe írt egyszerű sort.
Csakis akkor láthatod,
Ha látni is akarod.

Ébredni

Ébredni, élni , meghalni egy perc alatt.
Semmi sem történt, s már fekszel a föld alatt
A poklot látom a szemeidben
Mérgező vér folyik ereidben.
Meghalnék érted, annyira szeretlek,
Mégis határtalanul gyűlöllek.

Ébredni, élni, és meghalni rögtön
Elátkozott mindenki e földön.
Gyilkos vagy, pedig már rég meghaltál.
Elvesztél, mikor szíveddel gyilkoltál.
Meghaltam érted, de úgyis megöllek,
És élvezni fogom, mert szívemből gyűlöllek!

Sárospatak, 2002. november 14.

Sohase

Hideg a kéz, mikor arcomhoz érsz
Hideg a tűz, mi a szemembe néz
Felemészt mindent a jégvörös láng
Végső ölelésben talál az éj ránk
Életért dobban, úgy ver a szívem még
De tudom, a halál jön, várva várt vendég.
Egyszerre felnevetsz, hangod betölt mindent,
S egyre hangosodik, csontomig hatol bent.
Nem mardos félelem, csak e kacaj, ez bánt.
Csendben állok, s várom, lelked magával ránt.
Hisz te vagy a halál, játszol csupán velem,
Mégis én akartam, most te fogd a kezem.
Én akartam, vágytam fehér derengésed,
Pedig tudtam, nem lesz enyém a szerelmed.
Most mégis úgy érzem, egy percre szerettél,
Mikor az életből a semmibe vittél.
Nevetek már én is, hiszen ezt kerestem:
Semmivé tégy végre, megölhesd a testem.
Elpusztítsd örökre, ne maradjon nyoma,
Ne emlékezhessen senki énrám soha.

Csak...

Csak egy csepp könny,
S eltűnt a közöny.
Csak egy csepp vér,
Mi a bőrödhöz ér.
Az éj leszáll,
Az idő megáll,
Mert már halott vagy…

Csak kósza árny,
Két kicsi szárny,
Csak kósza hang,
Egy zúgó harang.
A köd leszáll,
A szél megáll,
Mert már halott vagy...

Tiszaújváros, 2002. ősze

Menekülő

Neked soha nem lesz holnap
Nem köszön rád boldog új nap
Végez veled gyűlöleted,
Mi fájdalmadból született.
Menekülő! Angyal arccal,
Belül ördögi haraggal
Téped ki a saját szíved,
De már fájdalmad sem érzed.
Múltnak üldözöttje, mának áldozata
Bujdokolnál tovább, de nincsen már hova

Talán örülnöd kellene
Halálnak lettél szerelme
Csak számodra látható,
Minden hiábavaló.
Élsz, hogy tested elhervadjon,
Futsz, csak azért, hogy elkapjon
Látod bár a többieket,
Elátkozott lelküeket
Múltnak üldözöttje, mának áldozata
Hiába minden, nem találsz rájuk soha

Ily életre ítéltettél
Magányodban megőrültél
Nincsen már semmi lelkedben
Érzéketlen életedben
Örökké csak vártad azt,
Kivel mindent megoszthatsz.
Nem bízol már, nem remélsz,
Csak mert muszáj, azért élsz.
Múltnak üldözöttje, mának áldozata
Szívednek mostmár nincsen több szava

Tiszaújváros, 2000. december 31.

Razorblade Romance

Szemeidbe nézek,
S te mosolyogsz, akár egy angyal.
Kicsit tán még félek,
De megnyugtatsz egy édes csókkal.
Hevesen ver szívem,
Szorosan magadhoz ölelsz.
Nincs menekvés, érzem,
Gondolatomra is figyelsz.
Egész testem remeg,
Mind fájóbb lesz az ölelés.
Szerelmed szörnyeteg,
Húsomba mar, akár egy kés.
Őrült csókod megvág,
Nincsen, mihez hasonlatos.
Megöl a boldogság,
És te leszel csak a gyilkos!

Budapest, 2000. október 5.

Egy középiskolai szösszenet

Középiskolában közgázos osztályba jártam. Egy napon a tanár kiadta, hogy készítsek kiselőadást a közgazdaságtanról, mint olyan... Kezembe akadt az a lap, amin az akkori (jelzem tanórán, osztály és tanár előtt elmondott) szavaim vannak. Hogy mennyire nem voltam normális már akkor sem, jól példázza, hogy a közgazdaságtanról én ezt bírtam előadni:

"Amióta középiskolába járunk, folyamatosan tanítottak minket a közgazdaságtan különféle ágazataira. Ennek ellenére sokszor nem tudjuk, minek is ez az egész, vagy hogy miről is szól igazán. A sok remek, ám pusztán ismeretterjesztő jellegű fogalmazás után én úgy gondoltam, megpróbálok inkább a saját stílusomban közelíteni a témához, mely lehet, hogy nem túl intellektuális, és a legkevésbé sem pedagógiai, de talán pár dologra egyszerűbben világít rá, mint a nálam okosabb emberek száraz előadásai. Ezek ugyanis a legegyszerűbb gondolatokat fejezik ki a legbonyolultabban. Talán úgy gondolják: Ha nem tudod meggyőzni, zavard össze őket!
A közgazdaságtan végülis egy a millió más tudományból. Aki tudja, csinálja, aki nemja, tanítja, aki pedig nem tudja tanítani, az igazgatja.
Az élet legtöbb területén a pénz játsza a főszerepet. Ez mozgatja minden gondolatunkat, tettünket, és gyakorlatilag átvette a Mindenható szerepét. Az emberek törvényt mondanak, de vagyonra gondolnak. A politikában mindegy, miről beszélnek, úgyis a pénzről beszélnek.
A megszerzéséhez ezer út vezet, de ha az embernek nincs, valószínüleg sosem jut hozzá. Ellenben akinek vagyon, annak nagyon. Lehet majdan akármilyen jó állásunk, azért lássuk be: A pénz nem minden...többnyire mégcsak nem is elég...
Lelkiismeretes vállalkozók tudják, erkölcsileg megengedhetetlen megengedni, hogy a pénz a balekoknál maradjon. - Avagy a colt erősebb az ászpókernál! Az üzletben nem az számít, hogy valami mennyibe kerül, hanem, hogy mennyit takaríthatsz meg rajta. Ha már egyszer megvan a hőn áhított nyereség, akkor sem mindegy, mihez kezdünk vele. Tulajdonképp mindenki hazudik, de nem számít, mert senki sem figyel. Azért vigyázat! A főbejárat pompázatossága általában fordítot arányban áll a cég alapvető fizetőképességével, és a pénzed hamar kiköt annál, aki elherdálja.
Ahogy Woody Allen is megmondta: A pénz jobb, mint a szegénység. Márcsak anyagi szempontból is.
Sajnos azonban a legtöbbünknek meg is kell dolgozni érte. Személyszerint nekem, ha dolgozni támad kedvem, leülök csendben egy sarokba, és megvárom, míg emúlik. Az egyetlen baj a semmittevéssel, hogy sosem tudod, mikor végeztél. És hát ebből nem is mindenki tud megélni... Persze ismerek olyat, akinek sikerült...
Rendkívül nehéz mainapság megfelelő állást találni, ráadásul ebben a világban még a halál sem biztos. Miért pont a megélhetés lenne az? Hiába mondják, hogy egyre csökken, a munkanélküliség 100%-os, ha TE vagy munka nélkül.
Az emberek nagyrésze beosztott, akkor viszont akármennyit dolgozik, mindig keveslik. Amit pedig nem végzett el, mindig fontosabb, mint amivel már kés. Éppen ezért rengeteg a meló, én viszont megfigyeltem egy érdekes dolgot. Nevezetesen, hogy a legelfoglaltabb ember sem túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy el ne tudná mondani, milyen szörnyen elfoglalt. Ha viszont már valaki roppant fontosnak tartja a munkáját, az a közelgő idegösszeomlás biztos jele. Fontos tény, hogy a túlbuzgás minden esetben káros. Még a hatékonyságot sem szabad túlzásba vinni!
Amennyiben valami csoda folytán mégis szert teszünk némi vagyonkára, örök bosszúság okozói a könyvelők A könyvelő ugyanis az az ember, akinek fizetsz, hogy megmondja, miért nem kerestél annyit, mint hitted. Na és akkor már jobban megéri, ha ez az ember történetesen te magad vagy.
Persze akkor sem fenékig tejfel az élet, hiszen lesúlyt rád a könyveléstechnika négy örökérvényű törvénye: 1. A próbamérleg nem állja ki a próbát.
2. A működőtőke nem működik.
3. A fizetőképesség többnyire képtelenség.
4. A hozadékok nem hoznak.
A boldogulás szempontjából az sem mindegy, hova születünk. Az egyes rendszerek azonban egy dologban megegyeznek. A maguk módján hatalmas apírmennyiséget fogyasztanak. A szocialista társadalmak négypéldánban kitöltött árkus űrlapokkal, a kapitalista társadalmak pedig óriási reklámplakátokkal, és minden árucikk négyrétegű kartoncsomagolásával.
Néhányan lehet, azt kérdezitek: Mi az a kapitalizmus? Nos az, amit az emberek akkor csinálnak, ha békénhagyják őket.
Mostanra már nagyon unhattok, úgyhogy lassan be is fejezem. Kitartás, már csak a végkövetkeztetés van hátra.
Szóval: - Pénzért nem lehet boldogságot venni, de hozzásegít, hogy a legjobb helyeken hajszoljuk.
- A siker titka az őszinteség. Ha már ezt is színlelni tudod, befutottál.
És végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb szabály, ha győzni akarsz: NE VERD MEG MAGAD!!!"

Prológus

Kiáltás születik az éjszakában,
Fájdalmat, bánatot hord a hangjában.
Sebesen szárnyal az égbe fel,
Reméli, ott talán békére lel.
Átlátszó testét szaggatja a szél,

Mégsem hal meg, mégis örökké él...

A továbbiak...

Sokat gondolkodtam, mivel is töltsem meg ezt blogot. Végül arra jutottam, hogy elő veszem eddigi írásaimat az asztalfiókból. Verseket, novellákat...Talán ha bárkit is érdekel, a regényeim egyes részleteit is akár...

Csak remélni tudom, hogy bárki is elolvassa majd őket. De ha csak egyetlen emberben is képes leszek az írásaimmal érzéseket kelteni, már megérte létrehoznom őket...

Az első

Nos alkottam magamnak itt egy blogot. Nem tudnám megmondani, miért... Talán az álmatlanság okozta unalom végett... Nem ígérem, hogy minden áldott nap írok majd bejegyzést, de igyekszem azért alkotni néhány érdekes írást... Mármint olyanokat, amik reményeim szerint nem csak nekem lesznek érdekesek...

Elsőre talán ennyi elég is lesz.

Jó éjt, vagy jó reggelt! Kinek hogy...